freiburglines

Hazaérkeztem egy nagyobb körútról, ami június végén vette kezdetét...

Első állomásom Lisszabon volt, ahol egy svéd barátommal együtt meglátogattuk a tavalyi step up-om (CISV tábor) portugál delegációját, akikkel nagyon közel kerültünk anno egymáshoz. 9 teljes napot töltöttünk el együtt, az időjárás nagyrészt csodás volt, amiért külön köszönet a természetnek, és fantasztikus volt újra együtt látni a többieket. A barátság nem ismer határokat, ugyebár...:) A város nagyon szép, jó strandokkal, és életemben először óceánhoz is eljutottam, ami azonban nem nagyon különbözik a tengertől. :D A búcsú ezúttal nem volt könnyes (nem úgy, mint tavaly), talán azért, mert most már egyértelmű, hogy nincs akadálya annak, hogy találkozzunk mindezek után.

Hazaérkezésem másnapján egyből indultam UWC gólyatáborba, azon izgulva, hogy a mosott ruháim időben megszáradjanak. Nagyon kellemes 3 napot töltöttünk együtt, és sokat tágult a fejünk hála az öregdiákoknak - jó volt megismerni őket. :)
Eztuán össz-vissz 4 napot töltöttem itthon, de ebbe belefért egy meglepetés búcsúbuli a barátaimmal, amin TÉNYLEG meglepődtem, konkrétan semmit nem sejtettem! Egészen meghatódtam, csináltak videót, ajándékokat... álcának egy általános iskolai osztálytalálkozót használtak, ami amúgy megtörtént másnap, így 3 éve nem látott arcokkal kerültem újra szembe. A procedúra végére nagyon felerősödött bennem a búcsú hangulat, mintha minden szálat elvarrnék most, minden mondat végére pont kerülne...

Július 10.-én újra utaztam, ezúttal Ferrarába, hogy részt 5 év után ismét részt vegyek egy CISV Village-ben... ezúttal már JC-ként (és egyedüli magyarként). Még mindig az élmény hatása alatt vagyok, ugyanis csak tegnap érkeztem haza - olyan 4 hetet tölthettem el, amire életem végéig emlékezni fogok. Az alapokat nem szeretném itt kifejteni, de 16 országból gyűltünk össze, hogy 52, 11-12 éves gyereket elfogadásra, együttműködésre, empátiára tanítsunk - és hihetetlenül büszke vagyok rájuk, valamint a fejlődésre amin végigmentek. JC-ként a nagytestvérük voltam, és alig van fantasztikusabb érzés, mint amikor tudom, hogy életeket változtattam meg. 


(Excursion day-en Velencébe mentünk, ahová mindig is nagy álmom volt eljutni! Yay)

Egy-egy tábor után mindig nagyon nehéz visszaszokni az outside world-be, még ennyi év tapasztalat után is. A netkapcsolat elég szörnyű volt, szóval nagyjából lehetetlen volt követni az itthoni fejleményeket, ami a sulis ügyek miatt kicsit kellemetlen volt, de apa igyekezett kézben tartani a dolgokat. Most persze van négy hétnyi pótolni valóm a világból (és főleg a suliból), de ez természetesen egyáltalán nem homályosítja el az élmény ragyogását.

11 nap múlva itthagyom Magyarországot, ezért sok mindent kell még elintéznem. Csekkolni a bőröndök tartalmát, ruha ellenőrzés, beszerezni ezt-azt, felfrissíteni a német- és matektudásom, hogy ne partravetett tök legyek a szintfelmérőknél, és persze búcsúzni, búcsúzni, búcsúzni...

Öt különböző blog első posztjának elejéből sem világosodtam meg, hogy akkor most mit is kéne ide írnom, úgyhogy kategorikusan fogok haladni:

1.) A szerző 

Becses nevem Tamás, 17. életévemet töltöm ~ 2 hónap múlva, és Dunaharasztin élek. Itt járok iskolába is, a helyi gimnázium hatosztályos tagozatára. A szabadidőmet elég sokfelé osztom: csellózom, capoeirázom, sulis DÖK és színjátszó, angolt tanítok, CISV-zek (http://www.hu.cisv.org/), és ha időm engedi, írogatok. A jövőben sebészként szeretnék dolgozni. Ennyit rólam, amúgy is nagyon utálom a bemutatkozásokat...:)

2.) A blog 

Nos, alapvetően egy afféle online-naplónak szánom ezt a blogot, ahol a családom, barátaim, ismerőseim nyomon követhetik, mi történik velem, hogy alakulnak életem alaklulni valói. Az első ilyesmi próbálkozásom, de azért remélem, hogy a funkcióját betölti majd.

3.) Élményháttér: UWC

De mégis miért kezdek ebbe én most bele?
A helyzet az, hogy ősz vége felé pályáztam egy, az UWC Magyarország által hirdetett ösztöndíjprogramba. Sok munka volt vele, ezt elismerem, de abszolút kifizetődött, ugyanis megnyertem az ösztöndíjak egyikét, és az idén nyíló, németországi Robert Bosch College-ban fejezhetem be középiskolai tanulmányaimat. Ilyenkor általában megkapom a kérdést: "És akkor te németül fogsz tanulni?" NEIN, NEIN, NEIN! Azazhogy csak tantárgyam lesz, de alapvetően egy nemzetközi iskoláról beszélünk, ahol a tanítás, és a mindennapi ügyintézés nyelve is az angol. Az érettségim sem német lesz, hanem IB, azaz nemzetközi érettségi.

Így bevezetésnek ennyit szántam, majd még igyekszem bizonyos pontokat kifejteni, és a készülődést is követni. :)