freiburglines

Az interjú az UWC Magyarország blogjára készült: http://uwchungary.postr.hu/

Holnap lesz két hónapja, hogy Freiburgban élek.
Ebben a posztban már nem fogok arról írni, hogy milyen gyorsan repül az idő, mert ugyan még mindig igaz, már máshogy érzékelem az idő múlását. Azt hiszem, már tényleg hozzászoktam az apróságokhoz, amik varázslatossá teszik az ittlétet (legyenek bosszantó, vagy vidám pillanatok):

• A felemás érzés, amikor rájössz, hogy kivételesen egyedül vagy a szobádban.
• Amikor listát csinálsz arról, hogy miket kéne megcsinálnod egy nap, és elégedett vagy ha a felét sikerül teljesíteni.
• Amikor a leglehetetlenebb pillanatokban kapcsolja valaki maximumra a zenét, és mindenki piszamában veti be a trashiest táncmozdulatait.
• Amikor kekszhez jutsz a menzában az első szünet alatt.
• Amikor tökéletesen működik a gyümölcslé-automata.
• Amikor véletleszerűen olyan dolgokat pillantasz meg, amik Magyarországra emlékeztetnek.

 

Több, mint egy hónapja hívom a freiburgi Robert Bosch College-ot az otthonomnak. Még belegondolni is különös.
Egyre nehezebb felvenni a fonalat, pláne, hogy mennyi minden történt mióta utoljára írtam. A "megszokási" időszak már mondhatni véget ért, bár vannak diákok, akik csak múlthéten érkeztek (ők az utolsók, ha minden igaz).



Múlt héten, hétfőn jöttek a Bosch Alapítványtól megnézni az iskolát, kb 100-an. Mesélt az igazgatónk róluk, és elmagyarázta, hogy miért ők a legnagyobb támogatóink - a Bosch Alapítvány egy olyan része a Bosch vállalatnak, ami jótékonykodással foglalkozik, és az éves elkölthető profitjának 99%-át eladományozza. 3 területen tevékenykednek: nemzetközi kapcsolatok és béke, fenntartható fejlődés és egészség. Mi pont belevágunk mind a három kategóriába, így sok-sok tárgyalás és győzködés után belénk öltek 44 millió eurót. Nélkülük most otthon ülnék az iskolapadban.
Most hétvégén alumni weekend volt, 200 vendég érkezett, nagyrészt volt német UWC-s diákok. Mostanában készült el az "UWC spirit" című film, ami micsoda meglepetés, az UWC-ről szól! A rendező is ellátogatott, és 3-adszorra itt vetítette le a világon. Nagyon jó lett amúgy, egészen megmozgatja az embert érzelmileg. Az eseményre készülve sütöttem Lottéval, az egyik német lánnyal sajtos rudat, és jól sikerült, annak ellenére, hogy nagyon kolis eszközökkel dolgoztunk. :D (vizes üveg sodrófának, asztalon nyújtás) Sikerült az auditóriumot is tető alá hozni végre, és ha minden igaz, a konyha is hamarosan elkezd üzemelni (éljen!!).



Kedden lesz a nagy megnyitó 400 vendéggel, arra elég sokat készülünk, bár nagyrészt a hétvégi programot fogjuk ismételni. Lesz kórus, amiben benne vagyok, és bár eleinte sok volt az ellenérzés a dal szövegével kapcsolatban, most már egészen beleéltük magunkat.



Ezen kívül is persze nagyon sok minden történik. Jelentkeztem first respondernek, úgyhogy múlt hétvégén lenyomtam egy 14 órás intenzív elsősegély tanfolyamot, ami amúgy jó volt, csak sok a házi mellette. Közeleg az első leadandók határideje, pl. angol esszé, matek témazáró házidoga stb.
Csináltunk pókerestét, ahova mindenki kiöltözött (a végén nekem volt a legtöbb zsetonom btw :D).
A házamat egyre jobban szeretem, egyre inkább meggyőzödésem, hogy a legjobb helyre raktak!
Itt a videó amit még a Bosch látogatásra raktunk össze:


(ha nem működik innen, akkor itt a link: http://vimeo.com/105522376 )

Legközelebb nem tudom, mikor fogok írni, így is eléggé zavaró, hogy úgy érzem, sok mindent kihagyok a beszámolóból. Na mindegy, a teljesség igénye meglehetősen luxus lenne. 

Na szóval, a helyzet az, hogy most épp a délelőtti szabadidőmet töltöm.
Egész hétre be vagyunk osztva, hogy éppen melyik wunderbar activityn kell részt vennünk, zum Beispiel Ökostation, Kunzenhof, Waldhaus, stb... (hogy mit jelentenek, fogalmam sincs, de majd amikor lényeges lesz, úgyis elmondják, nemdebár?).
Egyre csak telik az idő, azonban bevallom őszintén, ezt alig lehet érzékelni.

Pénteken délelőtt agyalós csapatfeladatok voltak fenntarthatóságról, valamint körbevezetés a kertben. Akkor tudtam meg, hogy az alma, amit a menzán eszünk itt terem, és amúgy nagyon finom. :) Jut eszembe, a kaja nagyon jó (igen, nagyon jó egy UWC suliban!), bár még a konyha nincs kész, ezért a nagy részét rendeljük, valamint vacsira néha hideg-csomagot kapunk/csinálunk, de ez inkább csak otthonra emlékeztet, minthogy kellemetlenség lenne.


(kert)

Délután kincskeresés volt Freiburgban, körbe kellett járnunk az óvárost és különböző kérdésekre válaszoltunk. Az én csapatom ugyan nem nyert, de vettünk fagyit visszafele, hogy legalább így kárpótoljuk magunkat. :D (Megjegyzem, a győztes csapatnak mi segítettünk - nem kellett volna...:P)





Szombaton túra nap volt, és 5 lehetőség közül lehetett választani - két biciklitúra-vonal, és három gyalogtúra lehetőség. Na, azt hiszem nem nagy meglepetés, hogy én maradtam a lábas megoldásnál... :D A hegy lábánál az út aszfaltozott volt, ami eléggé rombolta a feelinget, de aztán szerencsére rátértünk a vad ösvényre, és annyira jól éreztük magunkat, hogy jó 3-4 kilométerrel letértünk a kijelölt útvonalról, és egy az eredeti tervben szereplőnél magasabb csúcsot hódítottunk meg (azazhogy kettőt). Az egész hóbelebanc reggel fél kilenctől egészen este hatig tartott, szóval hazaérkezvén egy alapos haldoklás és fetrengés volt a program számunkra - valamint meleg zuhany! JA NEM! A suli ellátásáért felelő vizesblokk valamiért nem mindig működik, és érthetetlen okokból valahogy MINDIG elkerülöm a rohadt meleg vizet... 2 napja szerencsém volt életem leghidegebb zuhanyát megtapasztalni. Éljen!



Este mindig elfoglaljuk magunkat, hülye youtube videókal, latin tánctanulással, meg beszélgetéssel és sütögetéssel. Ja, sütögetés: a következő kép egészen átfogó képet ad a házam szakácstudományáról.

 (igen, az ott müzli a serpenyőben...)

A helyzet azért nem ilyen katasztrofális, egyik nap egészen jót ettünk, volt saláta, csirke, tészta, szószok... 

Tegnap, azaz vasárnap átéltük az első szabad 24 óránkat - reggel alvás, aztán röpi, majd brunch. A röpladba nagyon viccesre sikerült, ugyanis egyszercsak három tűzoltó és egy mentőkocsi bukkant fel a semmiből, és elkezdtünk viccelődni, hogy mennyire gáz lenne, ha a suliba mennének, rögtön a 3. napon... nos, oda mentek - az egyik tanár kicsit odaégette a kajáját, és az érzékelők szuper érzékenyek. Elvileg a téves riasztás 2000 euró, kíváncsi vagyok, ki fogja fizetni. :D
Délután a várost fedeztük fel, találtunk kávézót, fagyizót, meg valami nagyon alternatív, anarchista hippi helyet, ami amúgy nagyon király - mindenki vihet cuccokat, és otthagyhatja, valamint bárki el is vihet akármit, ingyen. Kaja is mindig van, ugyanis a szemközti étterem nekik adja a svédasztal maradékat, amit senki nem vett el.

 
A társaságról azóta se változott a véleményem, nagyon jól kijövünk, bár a ház kezd kicsit erodálódni, úgyhogy ez house meeting már esedékes lenne a takarításról, mosásról, mosogatásról, stb...
Azt hiszem, egyelőre ennyi, majd még jelentkezem! 

12 órás (haha, még hogy 9...) út után végre megérkeztem Freiburgba. Ismétlem: megérkeztem Freiburgba!
Az egyik első dolog, ami szembeötlő volt, hogy még mindig folyik az építkezés (mondjuk erről értesítettek, de kicsit lassabban haladnak, mint tervezték), úgyhogy mindenfelé munkások és hatalmas járművek suhannak fel-alá. A diákok nagy része megérkezett, bár öten-hatan még vízumproblémákkal küzdenek, és késve, valószínűleg egyesével érkeznek majd meg.
A suli egészen elképesztő helyen van: a város maga gyönyörű, és amellett, hogy közel vagyunk a belvároshoz, teljesen erdő vesz minket körül (egy viszonylag magasan fekvő részen építkeznek), a kilátás pedig fantasztikus. Az 1-es házba helyeztek el, ami egy lejtőbe van süllyesztve, így nincs semmi, ami eltakarna bármit is a képből.


Egy nagy közös helyiségünk van, erkéllyel, és konyhával; valamint egy kétágyas, és 2x3 4 személyes hálószoba. Van persze mosókonyha, stb...
A szobatársaim Faisal Ugandából, Juan Pablo Venezuelából, és Simon Bajorországból.


(Az én sarkom)

Alapjáraton mindenki nagyon jófej, egyelőre rossz szavam nem lehet senkiről... a tanárok, és az egyéb staff pedig szintén elképesztően laza! Látszik, hogy nagyon próbálják csökkenteni a távolságot a diákok, és maguk között. A tutorom, aki lényegében az akadémiai előhaladásomat felügyeli, valamint minden egyéb problémával is hozzá fordulhatok elsőként, Mihir, Indiából. Egy fiatal, 24 éves srác, és nagyon rendes.
Még csak kb 30 órája vagyok itt, de olyan sok az esemény, hogy kb 3 napnak tűnik... Rengeteg dolog kavarog a fejemben, de nehéz összeszedni, és fáradt is vagyok.

  Közös helyiség: