Holnap lesz két hónapja, hogy Freiburgban élek.
Ebben a posztban már nem fogok arról írni, hogy milyen gyorsan repül az idő, mert ugyan még mindig igaz, már máshogy érzékelem az idő múlását. Azt hiszem, már tényleg hozzászoktam az apróságokhoz, amik varázslatossá teszik az ittlétet (legyenek bosszantó, vagy vidám pillanatok):

  • A felemás érzés, amikor rájössz, hogy kivételesen egyedül vagy a szobádban.
  • Amikor listát csinálsz arról, hogy miket kéne megcsinálnod egy nap, és elégedett vagy ha a felét sikerül teljesíteni.
  • Amikor a leglehetetlenebb pillanatokban kapcsolja valaki maximumra a zenét, és mindenki piszamában veti be a trashiest táncmozdulatait.
  • Amikor kekszhez jutsz a menzában az első szünet alatt.
  • Amikor tökéletesen működik a gyümölcslé-automata.
  • Amikor véletleszerűen olyan dolgokat pillantasz meg, amik Magyarországra emlékeztetnek.
Vannak hátrányai a kolis életnek, de a plusz, amit hozzáad leírhatatlan. Egy olyan kapocs alakul ki közöttünk, szoba-/háztársak között, amire nem találok jobb szót, különleges.
Ennyi idő után a sulis dolgok is alakulnak már, megírtuk az első dolgozatokat/esszéket/beadandókat. A németem nem lett olyan katasztrófális, mint amire számítottam, matekból pedig 7-est szereztem (1-7 az osztályzatok skálája). Angolból befejeztem az első könyvet, amivel foglalkozunk, Cormac McCarty-tól a "The Road" című apokaliptikus regényt. Nagyon más az első nyelv oktatása itt, mint amihez otthon szoktam... kannibalizmusról és a horror pszichológiai hátteréről beszélgetünk, és a könyvet használjuk forrásként főleg, hogy az elemzéseket alátámasszuk. Nagyon érdekes.
Az akadémiai dolgoktól részben elszakadva beindult a CAS is végre, ami a Creativity Action Service rövidítése - az "iskolán kívüli" programokat takarja, amiket kötelező óraszában teljesíteni kell, hogy megkapjuk az IB-t. Az Actionöm mászás (egyelőre beltéri, aztán majd meglátjuk, mivé alakul), a Creativitym Model United Nations (Magyarországon csak az Eötvösről tudom, hogy MUN suli), amit ifjúsági ENSZnek tudnék talán fordítani, lényegében ENSZ gyűléseket modellez a lehető legnagyobb részletességgel, úgy, hogy nem a saját országunkat képviseljük. Sevice gyanánt pedig egy multikulturális általános iskola integráló osztályában vagyok kisegítő, és bevándorló/menekült kisgyerekekkel foglalkozok németül (általában ők az ügyesebbek :D).
Az élet zajlik, két hete szerveztem egy utat Strasbourgba a lengyel lánnyal, és a végére 25-en mentünk, ami nem rossz szám ahhoz képest, hogy 7-8 főre számítottunk eleinte. Szép, hangulatos város, és hát először mentem Franciaországba is.
 
Remélem ezt a havi 1 poszt tempót meg tudom tartani... jövő héten Project Week - Münchenbe megyek majd, és menekülttáborban leszünk önkéntesek, valamint hajléktalan gyerekekkel foglalkozunk majd. Már nagyon várom! :) Utána pedig őszi szünet!